2008. április 8., kedd

ILD 6th Annyversary Birthday Party

Hatéves születésnapi I Love Deep három, páratlan house párossal, az Angliából és Németországból érkező Swayzak Soundsystemmel, az I Love Deep rezidens Budai&Vic-kel és a csak erre az alkalomra összeállt back 2 back formációval, Lankkal és Fortebaval.

Bizony már hat év is eltelt azóta, hogy a néhai Pacha Bar falai között debütált egy rendezvény, ami valami újat ígért, azoknak, akik másképp szeretnek pörögni, akiket megérint a zene szépsége és mélysége. Az ígéret hónapról hónapra vált valósággá, a rendezvény pedig az utóbbi évek meghatározó partisorozatává nőtte ki magát úgy, hogy mindvégig a kompromisszummentes szórakoztatás mellett a house műfaj sokrétűségét igyekezett bemutatni a felléptetett művészek által.

A hatéves születésnapi I Love Deep történeténak valószínűleg egyik legkülönlegesebb partijára kerül sor a Swayzak Soundsystem magyarországi debütálásával április második szombatján. Az internetes korszak hajnalán, amikor a számítógépek funkciójukat tekintve inkább a szobát melegítették, mintsem hasznos célt szolgáltak, amikor egy sampler masszív 2 megányi memóriával büszkélkedett, akkor talált egymásra a két ifjú lemezlovas és alakult meg a mára legendássá vált Swayzak formáció. A duó stílusa a hihetetlen érzékiségű dallamkavalkád, de egyben a feszes ütemek világa is, ahol mindig keveredik valami nosztalgia a jelenkor stílusával. Ez az egyediség talán a korszakalkotó Fabric mixükben érhető leginkább tetten. Mixeikben egyszerre képesek a régi melódiákat az új hangzásokkal vegyíteni, hogy aztán egy szívet-lelket melengető végeredmény szülessen. Kiadványaikkal találkozhatunk Renaissance, Ministry of Sound, DJ Kick’s, Terry’s Cafe és természetesen a múlt évben megjelent I Love Deep mix CD-n is, de a leginkább Swayzak hangulatot a múlt év végén kiadott szerzői albumuk, a Some Other Countries tükrözi. Budapesti fellépésükön ebből is, de az évek alatt felhalmozott bakelitekből szintén kapunk majd ízelítőt, egy olyan DJ szett keretein belül, ahol a lemezjátszó, a laptop és a CD játszó is ugyanolyan fontos szerephez jut majd.

Az est másik párosa Budai&Vic mint rezidensek igyekeznek majd az ünnepi hangulatot jelenlétükkel és játékukkal emelni, míg a harmadik, most debütáló formáció is igyekszik felejthetetlent alkotni. Lank és Forteba külön-kölün már vendégeskedtek I Love Deepen, ezúttal viszont egyszerre, back2back lépnek színre egy megismételhetetlen produkcióval, hogy az általuk prezentált warm-uppal kezdetét vegye a hatéves I Love Deep születésnapi parti.

Több mint ötévnyi számtalan, felejthetetlen partit követően, november közepétől hazavihetővé és kézzelfoghatóvá válik az élmény! A Foundation Records gondozásában, jelent meg az "I Love Deep 01 - Mixed by Budai" című mixalbum CD-n. A party és az azonos nevű lemezkiadó esszenciájának hetven percbe való sűrítése ezúttal az alapító-rezidens Budaira hárult. A feladat nem volt egyszerű, hiszen egy lemeznyi idő szinte semmi ahhoz képest, ami egy I Love Deepen átélhető, így más választás nem lévén, csak a legjobb trackek kerülhettek fel a korongra. A saját Budai & Vic szerzemények mellett olyan előadók munkáira bólogathatunk ezentúl otthon is, mint Jimpster, The Timewriter, Terry Lee Brown Jr., Fred Everything, James Flavour, Chris Micali vagy Dusty Kid.

1 megjegyzés:

Falcone Bettyna Lilla írta...

Sok sikert kívánok a további pályafutásodhoz!!!!
Lilla